A harag rossz tanácsadó

Harag mely élénken él a szívemben irántad. A gyűlölet mely érzékien öleli körbe testem miközben kezem ökölbe, szorul. Arcom minden érzelemtől mentes, miközben némán feléd lépdelek. Utálok mindent, ami egyszer azt jelentette, hogy közöm van, volt hozzád. Irtózóm a tudattól, hogy egyszer rég volt olyan, hogy MI.  Még az emlékét is el akarom ennek az időnek felejteni. Háttal állsz nekem, így nem észleled közeledésemet. Talán ha látnál, elmennél, és akkor nem tudnám meg tenni, amire készülök. Elértelek, meg emelem, balom és vállad felé nyúlok. Határozott mozdulattal fordítalak meg, miközben jobbom már a magasban, és ahogy ijedten hátra pillantasz, találkozik arccsontoddal. Az ütés erejétől hátra tántorodsz, és ha nem lenne mögötted a korlát talán még el is, esnél. Remegve támasztod a korlátod, arcodat fogva. Szánalmas látvány vagy! De a tudat, hogy egyszer én téged szerettelek még szánalmasabb. Öblös léptekkel lépek utánad, nem fogok megállni. Lábam emelem, te arcod véded, és fájdalmasan nyikkansz, ahogy csizmám sarka bordáid, közé fúródik. Földre zuhansz, de nem adok kegyelmet. Újra lendítem lábam, és nagyot rúgok beléd. Kiáltozol, de senkit nem érdekel. A világ is tudja, hogy megérdemled, amit most kapsz, de talán én tudom a legjobban. Lehajolok hozzád. Fekete hajad jótékonyan takarja arcod melyet könnyek, áztatnak. Ujjaim tincseid közé fűzöm és megemelem fejed.

-Rohadék.- sziszegem arcodba. -Állj fel!- kiáltom rád, és visszadoblak a földre. Nem érdemled, meg az életet. Nem érdemelsz te semmit, csak is a szenvedést. Még csak a békés vagy a gyors halálhoz sincs! Felszólításomra továbbra sem reagálsz, csak fekszel ott összekuporodva. A lüktető érzés szívemben egyre csak nő és egy kis hang csábosan suttogja fejembe azt a két bűvös szót. „Öld meg”. Lassú mozdulattal kabátom zsebébe nyúlok, amint meg érzem a hideg fémet ujjaim alatt megszorítóm. Kiemelem zsebemből a pisztolyt. Már otthon megtöltöttem, csak ki kell biztosítani. Innentől minden gyorsan zajlik. Észre sem veszem, hogy gondolataimat tett követe, és már a ravaszon van az ujjam, te pedig rémülten nézel farkas szemet a pisztoly csövével. Egész tested remeg a félelemtől. Szád szélén apró vérpatak csordogál. Kinyújtod felém a kezed, ajkiad pedig szólásra nyitod.
-Kérlek… ne. Szeretlek.- Utolsó szavad volt az,  mely darabokra tépte lelkem és vérző szívem.

-HAZUG!!- kiáltom, és meghúzom a ravaszt.  Pontos találat. Romlott szíved közepébe csapódik a golyó, te pedig eldőlsz.. Az életadó nedv lassan folyik ki testedből tócsát képezve körülötted.  Leengedem karomat, és csak meredten nézem holttested. Az emberek körülöttünk, csak továbbra is jönnek és mennek. Senkit nem érdekel. Hogy meghaltál, hogy megöltelek. Csak egy jelentéktelen kis senki voltál a világ szemében. Egy senki, aki darabokra törte a szívem, és elvette az életem. Így én is elvettem a tiédet. Véredbe dobom a fegyvert. Felfröccsen és engem is bepiszkít. Az emlékeket veled együtt megöltem, de véred mely kezemre és ruhámra tapad lemoshatatlan. 

* Nem tudom, hogy kik a szereplők, egyszerűen csak írtam és ez lett.*

Hime