Összecsaptak a hullámok

Úgy hiszem mindenikek vannak mély pontjai az életében..nekem is, és ez most egy ilyen.
Én tényleg imádom, őt és szeretem mint nővérem, de már elég zavaró a sok egyforma dolog.Az elején jó buli volt, és élveztem, de most úgy érzem, már sok. Hogy elveszünk egymás mellett, hogy nem találjuk a helyünket, rettentessen félek, hogy tönkre megy a barátságunk. Elhiszem, hogy nem vagyok tökéletes, hogy baka vagyok, és gyerekes, és tudom, hogy ő pedig nagyon érzékeny, szeretne kötődni valakihez, ugyan akkor nagyon határozót, és egy igazi egyéniség, ahogy én is, de most tényleg úgy érzem, hogy már túlzottan hasonlítunk.Tele vagyok, bánattal,és félelemmel, de nem szeretnék vele veszekedni, mert rettentő rossz mikor, haragszunk egymásra. Mit kéne tennem? Túl reagálom? Nem tudom, félek, és össze vagyok zavarodva. Szeretném vele megbeszélni, de hogy mondjam el neki, mikor tegnap megpróbáltam akkor sem ment... huh nem tudom....
Az a baj, hogy már a történeteknek, sem látom értelmét, nem érzem, hogy van értelme csinálni... bele fáradtam :"(
Bou